Az altenbergi textilek

Szerző: Bendzsuk Krisztina

 A következő témával  a középkorba kirándulunk, és megcsodálunk egy olyan hímzéstechnikát, amellyel látszólagos egyszerűsége dacára műremekeket hoztak létre készítőik - ráadásul magyar vonatkozása is van a témánknak.

Árpád-házi Szent Erzsébet és IV. Lajos türingiai tartománygróf három gyermeke közül a legkisebb, Gertrúd 1227-ben, édesapja halála után néhány nappal látta meg a napvilágot. A gróf a Szentföldre tartó ötödik keresztes hadjárathoz csatlakozott, de útközben megbetegedett és Szicíliában elhunyt. A történetnek az a része bizonyára mindannyiótok számára ismerős, hogy Erzsébet megözvegyülve lemondott a világról, gyermekeit férje családjára bízva belépett a harmadrendi ferencesek közé, és 24 éves korában, 1231-ben bekövetkezett haláláig a betegek és a szegények gondozásának szentelte életét. Három gyermeke közül a legfiatalabb, a később boldoggá avatott Gertrúd kétéves korában az altenbergi premontrei apácakolostorba került, ott nevelkedett és alig 21 évesen apátnője lett a közösségnek, amit aztán majdnem ötven éven keresztül, haláláig (1297) ő irányított. Altenberg an der Lahn felvirágzott Gertrúd vezetése alatt: örökségéből és más adományokból új, gótikus stílusú templomot építtetett a rendházhoz, ezt ellátta a megfelelő berendezéssel és díszítéssel, és több új épülettel is bővítette a főképp szegények és betegek gondozásával foglalkozó kolostort. Gertrúd nővére, Zsófia az Altenberghez közeli Marburgban tartotta udvarát és a testvérek mindent megtettek, hogy szent édesanyjuk tisztelete és a család emlékezete fennmaradjon, például alapítványt hoztak létre a templomban – ez a korban azt jelentette, hogy adott gyakorisággal miséztek a családtagok lelki üdvéért, illetve ebből az adományból díszíthették is a liturgikus teret (pl. üvegablakokkal, szobrokkal, miseruhákkal, oltárterítőkkel).

Az altenbergi kolostor templomának a díszítésére készült a 13. század második felében az a két monumentális (kb. 1,5x3,5 méteres) „illusztrált” textil is, amit most megmutatok nektek. Mindkettő az „Opus Teutonicum” néven ismert, a középkorban különösen a mai Németország területén található tartományokban elterjedt hímzéstechnika egyik típusával készült: fehér lenvászon alapra hímezték natúr/fehérített lenfonallal vagy selyemmel. Ez talán furcsán hangzik, hiszen így az ábrázolt képek beleolvadnak a háttérbe, de a legfrissebb vizsgálatok kimutatták, hogy a fehér hímzés nem volt teljesen fehér, a kontúrokat és a latin szövegfeliratokat sötétkék vagy barna színű, azóta teljesen kifakult fonallal hímezték. A középkori német fehérhímzés másik jellegzetes vonása, hogy különféle öltéstípusokat használ egyes részek kitöltésére (laposöltés, száröltés, láncöltés, gobelinöltés, téglaöltés, stb.), így a különböző textúrák kontrasztja színek használata nélkül is térbe emeli az ábrázolásokat.

Az első (időben második, 1270 körül készült, ma a frankfurti Iparművészeti Múzeum gyűjteményében található), korábban oltárterítőnek tartott hímzés egy hosszanti középtengely mentén két egymásnak tükrösen fordított sorban, árkádok alatt álló huszonkét király és királynő egész alakját mutatja, melyek S. Seeberg hipotézise szerint világi személyek stilizált ábrázolásai. Körülöttük a textília szegélyén kisebb ívekben próféták és két szent asszony félalakos képei. A hímzés méretéből és képprogramjából a kutató arra következtet, hogy a textil nem oltárterítőként, hanem ravataltakaróként funkcionált, a figurák elrendezése inkább a korszak főúri katafalkjainak díszítésére emlékeztet, így az adott kontextusban akár Árpád-házi Szent Erzsébet és türingiai Lajos gróf felmenőit szimbolizálhatja. A szentről való megemlékezés napjain ezt a textilt egy jelképes katafalkon a templom közösségi, tehát nemcsak az apácák által használt terében elhelyezve a világi hívek, zarándokok számára is egyértelművé tudták tenni kapcsolódásukat a szent dinasztiához (beata stirps). Ugyanakkor arra is alkalmas volt, hogy más nemesi családok emlékmiséin hasonló szerepet töltsön be.

A másik darab (jelenleg Szentpéterváron, az Ermitázsban őrzik, és valószínűleg ez készült elsőként, 1265 körül) Szent Erzsébet életét meséli el kilenc jelenetben. Különleges vonása, hogy a vita szokásos ábrázolásaihoz képest olyan elemek is vannak benne, amik csak a Gertrúd apátnőhöz köthető tárgyakon jelennek meg. A felső sorban Erzsébet tartományúrnői életének jeleneteit ábrázolják, de nem a megszokott képeket látjuk (mint pl. a rózsacsodát), hanem azt, ahogy Lajos gróf a háborúba indul: felesküszik a keresztre, elbúcsúzik várandós feleségétől, lóra száll, majd a hajónál búcsúztatják. Ezek a jelenetek Gertrúd életének voltak meghatározó pontjai, hiszen szülei azt a fogadalmat tették, hogy amennyiben apja nem tér vissza a háborúból, a születendő gyermeket felajánlják Istennek. Az alsó sor négy képe szokványosabb ábrázolásokat tartalmaz: Erzsébet haját levágják, csatlakozik a ferencesekhez és az irgalmasság cselekedeteit gyakorolja. A kilencedik képen a szent glóriás alakja már mennyei trónusán ül, jobb kezét áldón emeli fel, előtte két nőalak térdel imádkozva. Az öltözetük alapján egyértelmű, hogy egyikük apáca, míg a másik magas rangú világi személy – feltételezhetjük, hogy két leánya jelenik meg az ábrázoláson, de elvontabb értelemben utalhat mindazokra a világi nőkre és fogadalmas apácákra, akik Erzsébet példáját követve járják az életszentség útját. Az áldás gesztusa is különös jelentést kap a kontextusban: Altenbergben őrizték  Szent Erzsébet karereklyéjét. Seeberg írásos dokumentumok alapján feltárta azt is, hol használták a kolostorban ezt a hímzett „képregényt”: első helye az oltárasztal mögötti falon volt, és tulajdonképpen a későbbi szárnyasoltár szerepét töltötte be, mielőtt a templom első, faragott és festményekkel díszített gótikus oltárépítménye elkészült.

Közvetlen bizonyítékunk arra valószínűleg soha nem lesz, hogy Szent Erzsébet leányai maguk is részt vettek ennek a két műalkotásnak az elkészítésében. De mivel az Opus Teutonicumot a 13-14. században épp a német nyelvterület apácakolostoraiban művelték magas szinten, és más textilek esetében vannak konkrét nyomai is annak, hogy a nővérek és maga az apátnő hímezte a liturgikus tér díszítésére szánt darabokat (pl. szöveges dedikáció szerepel a hímzésen, felsorolva az adományozók és a készítők nevét), talán nem tévedünk nagyot, ha feltételezzük, hogy Gertrúd és Zsófia így akartak személyesen is tisztelegni édesanyjuk és családjuk emlékezete előtt.

(Források: Stefanie Seeberg: Women as Makers of Church Decoration, in: Reassessing the Roles of Women as ’Makers’ of Medieval Art and Architecture, ed. T. Martin, Leiden/Boston, Brill Academic Publishers, 2012. és Stefanie Seeberg: Textile Bildwerke im Kirchenraum: Leinenstickereien im Kontext mittelalterlicher Raumausstattungen aus dem Prämonstratenserinnenkloster Altenberg/Lahn. Berlin, Michael Imhof Verlag, 2015.)